medve0
Egy matekverseny, amit imádnak a gyerekek
A Medve Szabadtéri Matekversenyeken gyerekek ezrei oldanak meg izgalmas feladatokat, miközben még mozognak is.
Fotók: Mateklap.hu
2015. április 25.

A matekverseny szó hallatán alighanem mindenkinek egy nem túl izgalmas, néma csendben körmölős jelenet ugrik be. Pedig máshogy is lehet: például testmozgással összekötve, szórakoztató kalandjátékként, amiben csapatok mérik össze tudásukat és ügyességüket.

Erről szól a Medve Szabadtéri Matekverseny, amit idén mát országszerte öt helyszínen rendeznek meg, összesen 5000 körüli résztvevővel. A szervezők célkitűzése az volt, hogy átlépjék a mai tizenévesek ingerküszöbét, hiszen a többségük egyre nehezebben mozdul ki és végez értelmes szabadidős tevékenységet. A kezdeményezés 1999-ben indult Debrecenben, 2008 óta pedig Budapesten is minden évben sor kerül rá.

Összefoglaló az egyik korábbi versenyről:

A legutóbbi fővárosi fordulót április 19-én rendezték a Gellérthegyen. Itt Körülbelül 1600-an voltak, plusz a kísérők. A hatalmas sikerre való tekintettel idén egy ráadásalkalmat is rendeznek, május 16-án az Óbudai-szigeten. Veszprémben április 12-én volt a verseny, Szegeden és Debrecenben pedig a tervek szerint május 10-én lesz. Az egyes fordulók legjobbjainak részvételével júniusban országos döntőt is tartanak.

Kategóriák

A vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják. Nem csak profi matekosokra számítanak, hanem mindenkire, aki szeretne a friss erdei levegőn baráti társaságban bolyongva érdekes logikai feladatokat megoldani. A versenyt elsősorban 5-12. évfolyamos diákok részére szervezik, de vállalkozó kedvű tanárok és felnőttek is nevezhetnek. Egy csapat természetesen létrejöhet különböző iskolák különböző évfolyamaiból is.

medve5

Medvebocs: 5. osztályos és 6. osztályos nem tagozatos diákok

Kismedve: 6. osztályos spec. mat. tagozatos, 7. osztályosok és 8. osztályos nem tagozatos diákok

Nagymedve: 8. osztályos spec. mat. tagozatos, 9. osztályosok és 10. osztályos nem tagozatos diákok

Jegesmedve: 10. osztályos spec. mat. tagozatos, 11. és 12. osztályos diákok

Ursa Minor (korábbi nevén Felnőtt - normál): vállalkozó kedvű felnőtt baráti társaságok, ill. céges csapatok; általános iskolai matematika tanárok (a kategória nehézségi foka a Medvebocs és a Kismedve kategóriákhoz hasonló)

Ursa Major (korábbi nevén Felnőtt - kiemelt): középiskolai matematika tanárok, ill. matematika vagy rokon területeken (pl. informatika, fizika, közgazdaságtan, egyéb természettudományok) diplomát szerzett vagy felsőoktatási tanulmányokat folytató felnőttek (a kategória nehézségi foka a Jegesmedve kategóriához hasonló)

medve1

A verseny folyamán egyszerű logikai, matematikai feladatokat kell megoldani az erdőben bolyongva. A csapatok az első állomáson kapnak egy főfeladatot. Ezt megpróbálják megoldani, majd a megoldást az állomáson tartózkodó felügyelőnek elmondják. Ha jó a válasz, akkor egy újabb főfeladatot kapnak, ha nem, akkor mellékfeladatot, persze ezeket már egy másik állomáson.

A vetélkedő lényege, hogy minél több főfeladatot tudjanak a csapatok megoldani. Ha egy főfeladat megoldása nem sikerült, akkor néhány mellékfeladat megoldásával lehet visszajutni a főágra, de főfeladatot ilyen módon nem lehet átugrani.

medve4

medve3

A megoldások leadásánál a felügyelő nem mondja meg, hogy a megoldás helyes-e vagy sem. A hat kategóriának különbözőek a feladatai, és a főfeladatai is más-más állomásokon találhatóak. A versenyen számológép használható, de telefonos segítség kérése tilos.

Az a csapat nyeri a versenyt, amelyik a legtöbb főfeladatot oldja meg helyesen. Egyenlő főfeladatszám esetén az a nyertes, amelyik csapat a legutoljára megoldott főfeladatot hamarabb megoldotta. Ha netán ez az idő is egyezne, akkor a megelőző főfeladat megoldásának az időpontját hasonlítják össze a szervezők.

medve2

medve6

Az Index által megkérdezett gyerekek mind nagyon élvezik a játékot, bár azt is hozzáteszik, hogy sokszor elég fárasztó (például amikor egy nehezebb feladat miatt a pálya egyik végéről a másikra kell átmenniük). Külön tetszik nekik, hogy csapatban játszhatnak, valamint hogy szabadtéren kapják a feladatokat, nem egy teremben ülve.

Ilyen izgalmak között szinte fel se tűnik a testmozgás: egy átlagos csapat a játék négy és fél órája alatt 10 kilométert tesz meg (ennek jelentős részét futva), mégis inkább kellemes fáradságot éreznek a végén - testileg és szellemileg egyaránt.

Ha tetszik a kezdeményezés, nyomj egy lájkot!


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!