A rókalány neve: Pisze
Pisze lett a neve annak a rókalánynak, akit balesete után a Budakeszi vadaspark fogadott be. A szerető gondoskodásnak köszönhetően mára igazi rókahölgy vált az apróságból, aki gyakran tör borsot gondozói orra alá.
Aki nem mászott hegyet életében soha, el sem tudja képzelni, milyen körülmények lehetnek 8000 méter felett. Olvassátok el Vincze Szabolcs összefoglalóját és nézzétek meg egy korábbi expedíció videóját.
Már biztos a hegymászók halála
Erőss Zsolt és Kiss Péter a harmadik éjszakát már nem élhették túl. Az expedíció vezetője szerint bele kell törődnünk elvesztésükbe.
Háromezer km-t fut a Duna mellett
Vasárnap indult a Duna-deltából Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó. A 34 éves sportoló a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig.
Erőss Zsolt, a Hópárduc
Erőss Zsolt volt az első magyar, aki megmászta a Csomolungmát. A legsikeresebb magyar hegymászóként tartják számon. Soha nem adta fel és soha nem gondolt arra, hogy abbahagyja.
Hatalmas ünneplés volt Győrben
Ötezren ünnepelték Győrben a Bajnokok Ligája-győztes kézilabdás lányokat. A Facebookon is ezrek gratuláltak nekik.

Civilek és cégek dolgozói ragadtak ecsetet és fantáziájukat szabadon eresztve átfestették a Városliget egyik padsorát. Az ötlet példamutató, lehet követni :)
Lélegzetelállító vihar gömbpanorámán
Ijesztő, félelmetes és mégis csodaszép. Elmondható mindez a mostanában ránk törő viharokról. Takács István félelmet nem ismerve állt gépével a vihar közepén, hogy ti is részesülhessetek a lenyűgöző élményből.
A legszebb viharfotók - tőletek
Hatalmas vihar vonult át az ország felett tegnap éjjel. A gyülekező viharfelhőket és a tomboló villámlást is sokan lefotózták közületek - a legjobb képekből válogattunk.
Az út mentén
Tartsatok velünk egy sétára. Útközben sok érdekes helyet, kedves pillanatot, történelmi hangulatot megosztunk veletek.
Megrajzolt Magyarország
Magyarország legszebb tájai, épületei kelnek életre Ábrók Miklós rajzain. Nem csak gyönyörűek, nagyon pontosak és valósághűek is ezek a rajzok - egyik-másik első látásra fényképnek tűnik.

Ha a napköziből rossz emlékeitek vannak a karalábé levesről, felejtsétek el! Ilyenkor a piacon friss üde karalábét lehet kapni, ami még zsenge és nem fás, ezért a levesnek köze sem lesz az ehetetlen menzaihoz.
Spárga bundában
A rántott zöldségeknél jóval egyszerűbb elkészíteni a spárga tempurát. A végeredmény extra ropogós bundázott zöldség lesz, persze csak akkor, ha odafigyeltek néhány egyszerű dologra. Gyors vacsorának vagy nasinak kiváló!
Óriásburger-evő verseny Tatán
Ma tartották a "Fald Fel Amerikát" névre hallgató tatai hamburgerezőben a II. Burger-evő Versenyt . A két kilós, Tripla-X-es óriásburger még a tavalyi győztesen is kifogott: a negyede a tányéron maradt.
Epres sajttorta
Végre itt az igazi eperszezon! Az édes, piros gyümölcs a sajttortába is remekül illik. Ez a sütemény gyorsan elkészíthető, ráadásul sütni sem kell. A receptet kezdőknek is ajánljuk!
Bodzás pillecukor házilag
A pillecukor egy francia cukrász találmánya, aki az ókori egyiptomi mályvás nyalánkságát fejlesztette tovább. A habkönnyű édességet otthon is elkészíthetitek. A szezonhoz illően bodzaszörppel ízesítve.

Egy lebilincselő, mélyen elgondolkodtató magyar klip az élmezőnyben van egy külföldi versenyben. Ha nyernek, ez lehet Ólafur Arnalds hivatalos klipje.
Svédországban kiadnák ByeAlex dalát
Egy nappal a döntő után már két svéd kiadó is jelentkezett, hogy kiadná ByeAlex Kedvesem című dalát. Magyarországon egyébként hárommillióan néztek bele a a döntőbe, ahol a magyar énekes a tizedik lett.
Külföldiek is éneklik a Kedvesemet
Külföldiek is éneklik, méghozzá magyarul ByAlex Kedvesem című dalát. Reméljük, a mai döntőn is hódítani fog a dal!
Eurovíziós Dalfesztivál: tizedikek lettünk
Nyolcvannégy ponttal a 10. helyen végeztünk az Eurovíziós Dalfesztivál szombat esti döntőjében - ByeAlex elégedett az eredménnyel. Ez a harmadik legjobb helyezésünk a fesztivál történetében. Az idei versenyt Dánia nyerte.
Kanye West a Gyöngyhajú lányt énekli
Az amerikai énekes az Omega számából vett át részleteket. Hallgassátok meg ti is, hihetetlen!

Az neten nemrégiben feltűnt egy pár másodperces GIF, amin egy fiatalember Supermanként akciózik a budapesti metró mozgólépcsőjén. Utánajártunk ki ő és honnan ez a teljesítmény.
Így néz ki a legolcsóbb robotkéz
Amikor Richard elveszítette az ujjait, csak az járt a fejében, hogy újra dolgoznia kell. Nem sejtette, hogy egy egész közösség fog majd össze, hogy rajta és sorstársain segítsen.
Titkos játék a Google-ön
Egy faltörő-játékot rejtettek el a Google keresőjében. Ti is játszhattok vele - most eláruljuk, hogyan tudjátok előcsalni a keresőből.
Új játék a Street View-n: találd ki, hol vagy!
A GeoGuessr egy egyszerű, könnyen kezelhető, mégis nagyon élvezetes játék: a Street View-n "gyalogolva" kell megtippelnetek, vajon a földgolyó melyik sarkában jártok. Játékos világjárás - a fotelből.
A Google úgy működik, mint az agyunk
Mire képes a Google és mi az, amivel nem tud megbirkózni? A cég vezetője elárulja, mennyit tud a kereső és hogyan kellene fejleszteni, ha utol akarják érni az emberi agy kapacitását.

Szépségek


Csütörtök szépe: Írisz

Csúcsfotók


2011 legjobb fotói

Szépségek


Szombat szépe: Katalin

Csúcsfotók


Szeged fényei