Végső nyugalomra helyezték Zwack Pétert. A nevével összeforrott keserűlikőrjéről ismert üzletembert leginkább a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnökeként ismerhettétek. A halál 85 éves korában, 2012. augusztus 5-én Olasz
2012-08-21 17:29
Végső nyugalomra helyezték Zwack Pétert. A nevével összeforrott keserűlikőrjéről ismert üzletembert leginkább a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnökeként ismerhettétek. Ezen kívül élete során volt országgyűlési képviselő és washingtoni nagykövet is. A halál 85 éves korában, 2012. augusztus 5-én Olaszországban érte. Temetése a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben volt.

MTI Fotó: Kollányi Péter, Máthé Zoltán



Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte utolsó útjára. A Szent István-bazilikában tartott búcsúztatásán Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát celebrált gyászmisét, miközben Sebestyén Márta énekelt. Zwack Péter földi maradványait hagyományőrző díszhuszárok szállították a Szent István-bazilikából a Fiumei úti temetőbe.

Zwack Péter lánya, Izabella búcsúbeszédében elmondta: édesapja "tele volt élettel, túlcsordult benne az élet, egyik legfőbb erénye a remény volt, halálával pedig a család körüli tengernyi szeretetet engedjük a földbe".





"Mindig ott volt mellettem és megtanított arra, hogy soha ne adjam fel, történjen bármi" - köszönte meg édesapjának búcsúbeszédében a tanultakat Zwack Péter fia, Sándor, akit édesapja arra nevelt, hogy a legfontosabb az életben: embernek maradni, hogy higgyen Istenben, és legyen mindig toleráns. Édesapját idézve rámutatott: "Az életben nincs kudarc, csak az, ha nem próbálod meg véghezvinni az életben azt, amiben hiszel".

Peter Zwack Jr. amerikai dandártábornok, Zwack Péter fia a gyászmisén azt mondta: édesapja egyesült államokbeli évei alatt soha nem gondolta volna, hogy "élete utolsó negyed százada ilyen szerencsés fordulatot vesz", és hazajöhet Magyarországra. Elmondta, hogy Zwack Péter gyermekei az Egyesült Államokban nem tanultak meg magyarul, de a családját "körülvette a magyar kultúra", mert a néhai vállalatvezető "gyűlölte a szélsőségesség és az intolerancia minden formáját".

A szertartást követően a gyászoló család a Zwack Unicum Nyrt. székházában fogadja a vállalat dolgozóit és partnereit Zwack Péter közös búcsúztatásán.



Zwack Péter 1927-ben született Budapesten. 1946-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán tanult, mellette pedig a családi gyárban is dolgozott. Később Olaszországban, majd az Egyesült Államokban végzett közgazdasági tanulmányokat. 1970-ben elhagyta az Egyesült Államokat, Bécsbe ment a családi vállalat irányítása érdekében. 1972-ben visszatért Olaszországba, először Genovából, majd Velencéből és Firenzéből irányította a céget.

1987-ben hazajött, majd 1989-ben létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, melynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban a cégvezetéstől visszavonult, helyét legifjabb fia és legifjabb lánya vette át.











Erőss Zsolt, a Hópárduc
Erőss Zsolt volt az első magyar, aki megmászta a Csomolungmát. A legsikeresebb magyar hegymászóként tartották számon. Soha nem adta fel és soha nem gondolt arra, hogy abbahagyja.

Szépségek


A nap szépe: Kriszti

Csúcsfotók


Eger másképp - tócsafotók

Szépségek


A nap szépe: Hajni

Csúcsfotók


Csúcsfotók: Lázár Miklós