Szombaton minden idők második legnagyobb nyereményét húzzák ki az ötöslottón. A tét 3 milliárd 727 millió forint lesz. És ráadásul mindez nettóban. Te mire költenéd?
A biztos öttalálatoshoz 44 millió szelvényt kellene kitöltenetek, ugyanis ennyi különféle variáció létezik. Ennyi szelvényt egész biztosan nem vesz senki, annál is inkább, mert nagyjából 10 milliárdot kellene költeni az akcióra, vagyis még mindig vaskos mínuszban lenne a "beruházó".
Ezzel együtt ilyenkor jóval többen lottóznak a szokásosnál, olyanok is, akik máskor nem vásárolnának szelvényeket. És persze nagyobb az esélye annak is, hogy a mesés főnyeremény elaprózódik.
Retró lottó-reklám:
A lottó ötös összege egyébként nem nő a végtelenségig, a halmozódás maximum egy évig tarthat, ami november közepén jár majd le. Ha valamilyen óriási véletlen folytán nem lenne addig ötös, akkor a milliárdokat szétosztanák a kettesek, hármasok és négyesek között.
2003-ban több mint öt milliárdot vitt el a szerencsés nyertes, de mi már ezzel a 3,7 milliárddal is bőven beérnénk. Ötletünk is lenne, mire költsük el, ahogy nyilván nektek is... :)
Ha szívesen lennél te a nyertes, nyomj egy lájkot! :)
A Google Maps fokozatosan megújul, de egyelőre meghívót kell igényelni ahhoz, hogy kipróbálhassátok. Mi egy hetet vártunk, míg megérkezett a meghívónk és most megosztjuk az első tapasztalatainkat.