Ismét akcióba lendültek a motoros atyák Máriapócson, ahol több mint 200 motoros gyűlt össze a hétvégén közös imádságra és istentiszteletre. A 2010-ben kitalált, és azóta már hagyománnyá vált rendezvényen megáldották a motorokat, és
Motorral érkezett Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus megyés püspök 2010-ben Máriapócsra, az első motoros zarándoklatra. Az ötlet annyira sikeres lett, hogy a nem mindennapi zarándoklatot azóta már háromszor is megrendezték, legutóbb ezen a hétvégén.
A motorostalálkozó összehozásában segédlelkészek sora segített, volt, amelyikük a motoros bőrszerkót is büszként magára öltötte. A görög katolikus egyház hazai központjának számító Máriapócson idén több mint 200 motoros gyűlt össze.
Fotók az első, 2010-es rendezvényről. Forrás: Görögkatolikus.hu, fényképek: Keczán Ibolya, Molnár Attila
VIDEÓ: a 2010-es találkozó
Megemlékeztek a közlekedési balesetben elhunyt motorosokról, majd a templom előtt megáldották a motorokat. Máriapócstól Nyírbátorig tartott az örömkör, rendőri felvezetéssel. De a Hajdúdorogi Egyházmegye által szervezett találkozón nem maradt el a motorszépségverseny sem, illetve lassúhajtási versenyt is rendeztek. Aki akart, a helyi zarándokházban szállhatott meg.
Kiss Zsolt nyíradonyi parókus áldja meg a motorokat a máriapócsi görögkatolikus kegytemplom előtt, a III. Máriapócsi motoros zarándoklaton. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Ha szimpatikus a motoros atyák kezdeményezése, nyomj egy lájkot! :)
A hőség miatt öt megyére első-, tizennégy megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 fok között alakul.