A38: mától a világ legjobbja

Az A38 mostantól a Világ legjobb bárja. A Lonely Planet oldalán meghirdetett verseny éjjel kettőkor ért véget. Az A38 13 és fél ezer szavazattal nyert, a Szimpla pedig harmadik lett. Gratulálunk!

SZM

A budapesti A38-as hajó győzelmével ért véget ma éjjel, pontosabban hajnali kettőkor a világ egyik legrangosabb útikönyvkiadójának, a Lonely Planetnek a közönségszavazása a világ legjobb bárjáról.

Az A38 az utolsó éjszaka is több ezer új szavazatot szedett össze, így végül 13 és fél ezer vokssal, fölényesen nyerte a versenyt, amiben összesen 100 bár mérkőzött meg a világ minden tájáról.

A második helyen 9 és fél ezer szavazattal egy holland hely, a The Witte Aap (Fehér Majom) végzett, míg a bronzérmet szintén egy nagyon ismert magyar pub, a Szimpla kapta, 4 és fél ezer szavazattal.

A szavazásnak nagy idegenforgalmi értéke lehet, hiszen a Lonely Planet a világ egyik legismertebb útikalauza, és rengeteg külföldi turista dönt akár az úticéljáról is a javaslatai alapján.

A voksolók sem jártak rosszul, köztük ugyanis egy 5 ezer dollár értékű utazási utalványt sorsolnak ki. Azt még egyelőre nem árulták el, hogy ennek ki lehet a boldog tulajdonosa.

Az egyik szavazásra buzdító videó:

Az A38 az éjszaka jókora bulival ünnepelte a Lonely Planet szavazás finisét. Éjféltől feszült figyelemmel követték a szavazás véghajráját, aztán pedig neves dj-k gondoskodtak a hangulatról.

A nyertesek teljes listájához KATTINTS IDE!.

Szívből gratulálunk mindkét helynek a sikerhez!

Nyomj egy lájkot, ha te is gratulálsz az A38-nak! :)

Reklámvideó, katt:

Tetszett? Nézd meg a többi új cikkünket is! :)

www.szeretlekmagyarorszag.hu – Értékek és élmények