1
A "Sebhelyes arcú" - Al Capone igaz története
Hogyan emelkedett fel, bukott el és vált a filmes ikonná Al Capone, az amerikai szesztilalom legnagyobb "hőse"?
Szeretlek Magyarország
2014. február 06.

A történetről Göbölyös N. László: Gyilkosok ideje című könyvében olvashattok, ami nemrég jelent meg az Underground kiadónál.

A „Sebhelyes Arcú” (Scarface), azaz Alphonse Gabriel Capone 1899-ben született Brooklynban, nápolyi eredetű családban. Jó eszű gyerek volt, de erőszakos, kötekedő és 14 éves korában kitették az iskolából, mert megütött egy tanárnőt.

Gúnynevét azután kapta, hogy egy brooklyni bárban egy nő miatt összeverekedett annak fivérével, aki három sebet vágott arcának bal felére. Később a férfi, Frank Gallucio, bocsánatot kért tőle és Al Capone felfogadta őt testőrének. A rendkívül hiú gengszter ettől kezdve csakis úgy fényképeztette magát, hogy a sebhelyek ne látszódjanak, és azt terjesztette róluk, hogy háborús sérülések...

Ezekben az években vált példaképévé, majd „mentorává” Johnny Torrio, aki bevezette őt a szervezett bűnözésbe a Five Points Gang-en keresztül. Torrio hívására ment 1920-ban Chicagóba és – természetesen soha nem bizonyítottan – részt vett a helyi bűnszindikátus fejének, James „Big Jim” Colosimónak és több emberének meggyilkolásában. Torrio és Capone átvették a hatalmat az „Outfit”-ként emlegetett szervezetben és a befolyásuk már a politikában is megmutatkozott, nevezetesen Chicago külvárosában, Ciceróban Al Capone polgármester-jelöltje toronymagasan győzött az 1924-es választásokon - hála emberei megfélemlítő kampányának.

Al Capone, Eliot Ness

Miután 1925-ben Torrio megúszott egy gyilkossági kísérletet, a „mentor” átadta a szindikátus vezetését Al Caponénak és „visszavonult”. Néhány évre hazatért Olaszországba, de 1928-ban Mussolini maffia-ellenes intézkedései elől visszamenekült Amerikába. Többé nem játszott vezető szerepet a szervezett bűnözésben, de nagy tekintély maradt az alvilágban. Ő hozta össze 1929-ben a Big Seven néven ismert bűnszövetkezetet többek között Lucky Lucianóval és Frank Costellóval, majd az ő javaslatára alapították meg 1929-ben - már a Valentin-napi vérengzés után - azt a „csúcsszervezetet”, amelynek célja a bandaháborúk megfékezése, illetve a „körön kívülieknek” a piacról való kiszorítása volt. Az amerikai sajtó Nemzeti Bűnszindikátusként (National Crime Syndicate) emlegette. Torrio végül 1957-ben szívrohamban halt meg.

Al Capone hatalma és vagyona egyre nőtt és miközben többször megpróbálták őt is megölni a riválisok, fokról fokra ő számolt le velük. 1926. októberében a chicagói North Side Gang egyik vezérével, a lengyel Hymie Weiss-szel (Henry Earl J. Wojciechowski) végeztek, majd 1929. február 15-én a Lincoln Park közeli garázsban zajlott le a Valentin-napi vérfürdő, amellyel az ír Bugs Moran bandáját takarították el az útból. Moran (1891-1957), aki korábban Al Capone több emberét megölette, hét évvel később, 1936. február 15-én vágott vissza. Ekkor ölték meg Jack McGurnt, aki a feltételezések szerint a Valentin-napi vérfürdő egyik végrehajtója volt. Morant 1946-ban egy pénzszállító kirablásáért 10 év börtönre ítélték, majd szabadulása után 1956 novemberében bankrablásért újabb 10 évet kapott. Néhány hónap múlva azonban tüdőrákban meghalt.

7

Bár Al Capone kezéhez – közvetve – egyre több vér tapadt, és 1930-ban a Bureau of Investigation által kiadott „közellenség-lista” első helyén szerepelt, a hatóságok sokáig egyszerűen nem találtak rajta fogást. Ráadásul Chicagóban nagy népszerűségnek örvendett, hiszen vagyonának egy részét különböző jótékony alapítványokba fektette (vagyis „pénzmosást” hajtott végre) a nagy gazdasági válság kitörése után pedig ingyenkonyhát nyitott a rászorultaknak. Mégis rajtavesztett, amikor szembekerült Eliot Ness-szel és „Érinthetetleneivel”.

Ness, a Prohibíciós Iroda (Bureau of Prohibition) ügynöke 1929-ben kezdett Al Capone titkos bárjainak és szeszfőzdéinek felgöngyölítésébe. Mivel maga is chicagói volt, és tudta, hogy a szövetségi ügynökök többségét is megvette az alvilág, rendkívül alapos szűrés után alakította ki csapatát, amelynek tagjai beszivárogtak a bűnszövetkezetbe. Akkor ragadt rájuk az „Érinthetetlenek” (The Untouchables) név, amikor Al Capone őket is megpróbálta megvesztegetni – sikertelenül. Ness ennek a ballépésnek nagy hírverést csapott, hogy a közvélemény is érezze: szorul a hurok.

5

Eliot Ness

Közben Frank J. Wilson titkos ügynök a nagyfőnök pénzügyeit vizsgálta és háromévnyi hangyamunkával megállapította, hogy Al Capone több millió dollárnyi bevételét „elfelejtette” bevallani. Egy 1927-es legfelsőbb bírósági döntés értelmében ugyanis a törvénytelenül szerzett jövedelmek is adókötelessé váltak... Wilsont Al Capone nem megvesztegetni akarta, hanem megöletni. Öt bérgyilkost küldött rá, de Torrio az utolsó pillanatban lebeszélte őt az akcióról.

1931-re gyűlt össze annyi bizonyíték, hogy Al Caponét vád alá helyezzék a Volstead-törvény többrendbeli megsértése és az adócsalás címén. A pert Chicagóban tartották James H. Wilkerson szövetségi bíró tanácsa előtt. Al Capone ügyvédei először vádalkut ajánlottak, majd miután ezt a bíró elutasította, a „Sebhelyes Arcú” visszavonta vallomását, amelyben elismerte bűnösségét. Ezután megpróbálta előbb megvesztegetni, majd megfélemlíteni a kiszemelt esküdteket, de Ness emberei erre is rájöttek. Ettől kezdve minden újabb vádpontnál lecserélték az esküdteket. Végül 1931. október 17-én a bíróság ötrendbeli adócsalásban találta bűnösnek Al Caponét (a szesztilalom kijátszására vonatkozó vádpontot törölték), 11 évi börtönre, 50 ezer dollár bírságra ítélték, egyúttal zárolták vagyona jelentős részét.

3

Al Capone rendőrök gyűrűjében

4

Al Capone cellája

Al Capone végül 1939. november 16-án szabadult, miután büntetését több börtönben, köztük az Alcatrazban töltötte. Visszavonult floridai házába, szifilisze súlyos fizikai és szellemi leépüléshez vezetett. 1947. január 25-én halt meg.

0

Al Capone halotti anyakönyvi kivonata

Ness (1903-1957) az Al Capone-ügy lezárása után is a szervezett bűnözés elleni harcnak szentelte életét. A 30-as években a clevelandi alvilág felszámolását célozta meg, váltakozó sikerrel, 1942-től Washingtonba ment és a katonai bázisok körüli prostitúció elleni harcot irányította. 1947-ben sikertelenül pályázott Cleveland polgármesteri hivatalára. Élete végén megírta emlékiratait The Untouchables címen. Szívroham végzett vele 54 évesen.

Wilsonnak (1887-1970) kulcsszerep jutott a Lindbergh Bébi (Az Atlanti-óceánt átrepülő Charles Lindbergh gyermeke) elrablásának és megölésének felderítésében. Ő alkalmazta először a váltságdíjnál kifizetett „megjelölt” bankjegyek nyomravezető módszerét. Ennek segítségével fogták el 1934-ben, két évvel a gyilkosság után Richard Hauptmannt, akit 1936-ban villamosszékben végeztek ki.

Göbölyös N. László: Gyilkosok ideje

Az elmúlt évszázadban, amely talán többet változtatott az emberiség menetén, mint az azt megelőző ezer év együttvéve, számos hagyományos értékrend állt a feje tetejére. Nemcsak azért lett ez az időszak a „gyilkosok ideje”, mert annyi embert még soha nem öltek meg a Földön kis- és nagyipari módszerekkel, mint a 20. században, hanem azért is, mert – a modern média fejlődésének és a borzalom, a bűn iránti csillapíthatatlan emberi igénynek köszönhetően – soha ennyi gyilkos nem válhatott „hőssé”. Arthur Rimbaud nem is sejtette, milyen jövőt jósol, amikor kimondta: „Íme eljött a gyilkosok ideje”.

Göbölyös N. László történész-újságíró, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola óraadó tanára, évtizedeken át hírügynökségi hírszerkesztőként is szembesült napjaink sötét „médiasztárjaival”, akik ugyanúgy elérték céljukat, mint az ókori Hérosztrátosz: gaztettük hírnevet adott nekik. A szerző éppen a hírnévhez vezető útra kíváncsi, miközben megrajzolja a gyilkosok portréit, beleivódásukat a köztudatba, a populáris kultúrába, hatásukat a közgondolkodásra, milliók erkölcsi felfogására.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kínálat óriási. Göbölyös N. László éppen ezért csak azokat választotta ki, akiknek alakja, vagy tettei valami módon fordulópontot jelentettek egy ország, egy közösség, vagy akár az egész világ életében, miközben górcső alá veszi a szenzációért mindenre képes média felelősségét, avagy inkább felelőtlenségét. 1888, a máig titokzatos londoni „Hasfelmetsző Jack” a kiindulópont, és 2013, a sportfenomén Oscar Pistorius – egyelőre – a végállomás. A könyvet korabeli sajtódokumentumok, irodalmi és filmes utalások teszik teljessé.

Ez csak a kezdet: már készül a második rész, amelyben a szerző történelemformáló merénylőket, rettegett terroristákat mutat be az első világháború „kirobbantójától”, Gavrilo Principtől a norvég mészárosig.

Minden idők leghíresebb gengsztere még hatalma csúcsán volt, amikor megjelent 1929-ben az első regény, amelynek főhősét róla mintázták. Ez volt a Sebhelyes Arcú (Scarface), egy fiatal krimiíró, Armitage Trail könyve, amelyből két évvel később film készült és azóta is a „gengszterfilm”, szélesebb értelemben a „film noir” műfajának egyik etalonja. Ben Hecht forgatókönyvíró szerint az akkor már letartóztatott Al Capone emberei rendszeresen megjelentek a forgatáson, hogy megbizonyosodjanak: a film csupán fikció és nem a „főnökről” szól. A problémát végül úgy oldották meg, hogy a fiúkat felfogadták „konzulensnek”.

A rendező Howard Hawks-nak (1896-1977), aki később megrendezte A nagy álom (The Big Sleep, 1946) című klasszikus krimit, valamint a producer Howard Hughes-nak nem volt könnyű dolga a cenzúrával, amely az akkor már elkészült Hays-kódex-szel felvértezve nem engedte, hogy a bűnnek, az alvilágnak bármiféle felmagasztalása megjelenjen a filmvásznon.

A Hays-bizottságot egyébként maguk az amerikai filmstúdiók hozták létre még az 1920-as években, mert attól féltek, hogy a kormány külső beavatkozása szigorúbb lenne, és saját körükben akarták megoldani az elkerülhetetlen cenzúrát. A bizottság 1930-ban elkészült, bár hivatalosan csak négy évvel később bevezetett alapokmányát egy jezsuita, Daniel Lord atya dolgozta ki, célul tűzve ki ,,a társadalmi és erkölcsi fejlődés, a helyes gondolkodás” elősegítését. Elnöke, William Harrison Hays, Warren Harding elnök kampányfőnöke volt, majd a postaügyi minisztérium éléről került 1922-ben az amerikai filmgyártók és forgalmazók (Motion Picture Producers and Distributors of America (MPPDA) elnöki székébe.

VIDEÓ: A film beharangozója

A bizottság fekete listákat állított össze, a színészek szerződéseihez erkölcsi záradékokat csatoltatott, hadjáratot indított a házasságtörés, a harminc másodpercnél tovább tartó csók, a prostitúció, a gyilkosság, a brutalitás, a perverzségek és az illetlen táncok bemutatása ellen. A „Hays-kódex” hivatalosan egészen 1968-ig volt érvényben az Egyesült Államokban, bár az utolsó évtizedben már rendszeresen áthágták a filmesek.

A Sebhelyes Arcú eredeti változatában még azt sem fogadták el az erkölcscsőszök, hogy a körülzárt főhősnek egy rendőr felajánlja az öngyilkosság lehetőségét, de belekötöttek még a „b-változatba” is, mert úgy látták, hogy a Paul Muni alakította Tony Camonte az akasztófa alatt is rokonszenvet ébreszt. Ezért a film kapott egy alcímet is: Egy nemzet szégyene (The Shame of A Nation). Magának Al Caponénak állítólag tetszett a film, olyannyira, hogy vásárolt is magának belőle egy példányt...

Ha tetszett a részlet, szívesen olvasnál még hasonló történeteket és megrendelnéd a könyvet, KATT IDE

Amennyiben érdekes volt ez a cikk, ajánld a barátaidnak is!


KÖVESS MINKET: