Hirdetés
A UCityGuides.com internetes útikalauz top 10-es listája alapján a budapesti New York Kávéház a legszebb a világon.
BUDAPEST
Írta és fényképezte: Bódis Krisztián2011-12-15 16:41



A Palota története egy bizonyos Arányi Miksához köthető, aki az 1870-es években Párizsba utazott szerencsét próbálni. Itt ismerkedett meg a New York biztosítótársaság igazgatójával, aki egy magyarországi hálózat kiépítésével bízta meg.

A kor ünnepelt építészét, Hauszmann Alajost kérték fel, hogy tervezzen számukra egy reprezentatív székházat Budapesten. Az olasz reneszánszra támaszkodó, de alapvetően eklektikus stílusú Palotát 1894-ban adták át, azóta is a Nagykörút egyik ékkövének számít.

Méltóságteljesen magasodik a környező épületek fölé, jellegzetes tornya a századforduló tájékán épült amerikai ”felhőkarcolók” stílusát idézi. A földszinti kávéház a barokk pompa megtestesítője: mennyezeti freskóit velencei csillárok világítják meg, a lépcsőzetes kialakítású, aranyban tobzódó tereket pedig csavart márványoszlopok tagolják.

A Dohány utcai fronton lámpásokat tartó, tekintélyt parancsoló bronzfaunok Senyey Károly keze munkáját dicsérik.















Építészeti jelentőségénél talán csak művelődéstörténeti szerepe kimagaslóbb, hiszen a 20. század elejének egyik legkedveltebb irodalmi és művészeti találkozóhelye volt.

Az anekdota szerint a megnyitó napján az akkor újságírótanonc Molnár Ferenc a Dunába hajította a kávéház kulcsát, hogy azt soha többé ne lehessen bezárni. Heltai Jenő elmondása alapján a terv meg is valósult:

„A pazar New Yorkban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat meg a körmödet... A kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni."













A Karinthy által csak "Nyehó"-ként emlegetett impozáns palota minden napszakban más arcát mutatta. Délelőtt a környékbeliek és a hivatalnokok szaladtak be egy gyors kapucínerre, délutánra benépesült a ”női” szalon és az irodalmi asztalok.

Itt ülésezett a Nyugat folyóirat és a Pesti napló szerkesztősége, a kritikusok pedig a híres ”veseasztal” körül tanyáztak.

Mindennek meg volt a maga helye. A törzsvendégek a saját, állandó asztaluknál foglaltak helyet, ahol akár fogyasztás nélkül is elolvashatták a napi újságot. Ha épp nem volt semmi komoly dolguk, kártyával, dominóval vagy sakkozással ütötték el az időt. Sok szerencsejáték függő itt élte le fél életét, hiszen közel ötvenféle játék folyt az asztalokon.

A New York dicsőséges időszaka a világháborúk eljövetelével azonban lezárult. A háborúk alatt a palota tetejét géppuskafészekké alakították, a kávézó rész pedig istállóként funkcionált. A Nyehó később sem tért magához.

Sörözőként, étteremként, sőt, sportszeráruházként is üzemelt egy időben. Régi, méltó pompáját csak 2006-ban nyerte vissza az olaszországi Boscolo szállodacsoport jóvoltából, aki megvásárolta és korhűn felújította az egész épületet. A renoválási munkálatokat 2007-ben Europa Nostra medállal tüntették ki.













A New York jelenleg Budapest egyik legelegánsabb luxusszállodája, a kávézó pedig ha nem is olyan zsúfolt, mint régen, de újra üzemel. Egy hideg, téli, borongós délutánon tökéletes programnak ígérkezik beülni egy forró kávéra vagy süteményre és elképzelni az egykor itt nyüzsgő bohém művészforgatagot.

Mindez természetesen nem olcsó mulatság, egy süti-kávé 2500-3000 Ft/fő. Talán érdemes úgy felfogni, mintha egy múzeumbelépőért fizetnétek. Higgyétek el, hogy a látvány egész biztosan kárpótolni fog!

Ha szívesen időznél te is New York kávéházban, nyomj egy lájkot! :)

  Hirdetés
Így buliztak szüleink az Ifiparkban - a szigorú ellenőrzés dacára tömegek álltak sorba esténként.
Trópusi gyümölcsös Skittles-cukorka, szülinapi tortás M&M’S-drazsé – amerikai finomságok Budapest szívében.
Milyen lesz a felújított 3-as metró? Az M2-es és a HÉV összekötése? Őrmező? Képeken a legújabb tervek.
  Hirdetés
  Hirdetés
111. Budapesti panoráma
Mervai Márk klasszikus képén csodás fényekben fürdik Budapest.
Feszített vászonkerettel
Érdekel

Szépségverseny


Vasárnap szépe: Anett
  Hirdetés

Fotóverseny


Magyarország nyáron!


  Hirdetés
Előző 3 Címlapra
Magyar vagyok - Majka és Curtis új klipje
Két nap alatt már majdnem 170 ezren nézték meg Majkáék új számát. Íme a klip és a dalszöveg.
Két nap alatt már majdnem 170 ezren nézték meg Majkáék új számát. Íme a klip és a dalszöveg.