Augusztus a hullócsillagok hónapja. Az előrejelzések szerint augusztus 12-én hajnalban érkezik a Perseidák néven ismert meteorraj, majd 18-án a Kappa Cygnidák meteorraj lesz látható. Irány a szabadba, plédeket a földre, távcsöveket kézhez, é
Az első látványos csillaghullás augusztus 12-én hajnalban lesz látható. A Perseidák néven ismert meteorraj egy üstökösből szakadt ki és jelenleg is a Nap körüli pályán kering.
Csillaghulláskor a törmelékfelhő találkozik a Földdel. Ilyenkor az apró porszemek bolygónk légkörébe csapódnak és izzanak.
A fogyó Hold némileg akadályozhatja a megfigyeléseket, azonban mindenképpen érdemes az előző, illetve következő 1-2 éjszakán is kémlelni az eget, hiszen a raj akár 100 meteort is adhat óránként, illetve szinte egész augusztusban jó esély van Perseida-meteorok megfigyelésére.
Egy másik, jóval kevésbé látványos meteorraj is jelentkezik augusztusban. A Kappa Cygnidák meteorraj az előrejelzések szerint 18-án ér hozzánk, és megfigyelését nem zavarja majd a Hold.
"Sajnos az előrejelzések szerint a meteorok várható száma jóval alacsonyabb, de a raj viselkedése kevéssé ismert, így könnyen előfordulhat, hogy az előre jelzett óránkénti 3 darabos értéknél jóval több és esetleg látványosan fényes tűzgömb is lehet.
Mindkét raj esetében a megfigyeléshez a legfontosabb a sötét égbolt! Ezért ha tehetjük, keressünk a megfigyeléshez városi fényektől távoli helyszínt. Amennyiben csak városból van módunk megfigyelést végezni, közvetlen fényektől takart helyszínt válasszunk, de ebben az esetben számoljunk azzal, hogy a halványabb rajtagokat a városi fényszennyezés miatt nem vehetjük észre. Mindettől függetlenül jó esélyünk van egész augusztusban egy-egy látványos tűzgömbre is" - emeli ki az MCSE honlapja.
Egy másik égi látványosságot augusztus 21-én 18 óra körül láthattok. Ekkor a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Szűz-csillagkép legfényesebb csillagának (Spica) együttállását figyelhetitek meg a nyugati égbolton.
Fogyatkozások sorozata is bekövetkezik augusztusban, sajnos nem a Földön, hanem a Naprendszer óriásbolygóján.
A hatalmas Jupiter körül keringő 4 legnagyobb, úgynevezett Galilei-féle hold rendszeresen okoz a bolygókorongon apró fekete foltként megfigyelhető napfogyatkozásokat. Augusztusban egész csokorra való hasonló esemény következik be.
A hónap első napján, majd 8-án a Jupiter korongján az Europa és az Io hold árnyéka is megfigyelhető lesz. Augusztus 16-17-én pedig holdak fogyatkozása következik be.
Ha te is szereted a csillaghullást, nyomj egy lájkot!
Tegnap este különleges égi látványosságban gyönyörködhettünk. A Hold megközelítette a Szűz csillagkép legfényesebb csillagát a Spicát. Sokan ezt remek fotókon örökítettétek meg.