thecure5
A budapesti The Cure koncert kenterbe verte az összes idei élményem
Megérte 14 évet várni rájuk. Pontosan annyira volt finom, karmolós, ütős és bulis a program, ahogy szerettük volna.
SzE
2016. október 28.

Olyan hibátlan koncertet kaptunk október 27-én Budapesten a The Cure tagjaitól, amit hosszú ideig nehéz lesz bármivel is felülmúlni. És ami után nehéz volt elaludni, úgy felpörgetett.

Persze, tök jó volt a gimis osztálybulikon ugrálni a Close To Me-ra, hatalmas élmény volt '89-90 körül videókazin megnézni a a Cure In Orange koncertfilmet. És persze jó volt annak idején Szegeden, a rockklubban, a gót bulikon, a pince poros foteljeiben üldögélve borongani és headbengelni a sötétebb Cure-számokra. De azért az mégis más, amikor az ember tinédzserkora egyik legfontosabb, legmeghatározóbb zenekarát élőben hallgathatja.

thecure6

Pedig tizennégy évet kellett várni arra, hogy újra színpadon láthassam őket. Megérte. Különösen azért, mert a 2002-es Szigeten adott koncert, bármilyen csodaszép és romantikus volt a permetező esővel és a lassabb ütemű, melankolikusabb számokkal, számomra túlságosan befelé forduló és enervált lett.

Most viszont mintha a zenekar tagjai kimeresztették volna a karmaikat, és végighúzták volna rajtunk.

Karcos, harapós, lendületes műsort kaptunk. Azt, hogy mi vár ránk, azt már akkor lehetett sejteni, amikor felálltak a színpadra, és az első számmal, a Shake Dog Shake-kel berántottak bennünket az örvénybe, hogy aztán a tiszteletköröket lejárva lassan, fokozatosan, de biztosan húzzanak le bennünket egészen mélyre. Mi pedig boldogan hagytuk, hogy beszippantson ez az egész.

Két zenekar öltöztette feketébe fél Európát a nyolcvanas években. Két zenekarnak köszönhetjük sokan, hogy csupa sötét cuccal van tele a ruhásszekrényünk, és akármennyi színes holmit vásárolunk, az esetek nyolcvan százalékában úgyis valami feketében indulunk el otthonról. És két zenekar miatt van az is, hogy bármilyen sminkkészletet veszünk, a végén úgyis a fekete szemceruzát és a füstös szemhéjpúdert használjuk a legtöbbet.

Az egyik zenekar a gótikus-újhullámos elektrodiszkóba merülő Depeche Mode, a másik a gótikus poprockot játszó The Cure.

Igen, pont így képzeltük el a tökéletes koncertet. Egy ilyen dinamikus, húzósabb, rockosabb összeállítással. Az első szám után a Fascination Street következett, a The Cure egyik legegységesebb albumáról, a leginkább gótikus templomhoz hasonló Disintegration-ről.

Aztán jöttek szépen sorban a kötelezők, A Night Like This, a Push, az In Between Days, a Step Into The Light, a Pictures of You, és egy-egy pillanatra úgy tűnt, talán mégis tévedtünk, talán mégis nyugisabb programot kapunk, mint amit gondoltunk az elején.

A Just Like Heavennél kezdtem feladni a reményt.

Aztán a From the Edge of the Deep Green Sea-vel már lejjebb löktek bennünket, és ismét belénk mélyesztették a karmaikat.

Ezután olyan zúzós blokk következett, ami meghozta a várt katarzist. Egyszerre volt finom és durva. Egyszerre repített hihetetlenül magasra, és húzott a mélységbe, a sötétségbe.

Egymás után jött a Want, a The Hungry Ghost, az egyik kedvencünk, a One Hundred Years, a Give Me It.

Majd az első visszataps után egy újabb odaverős blokkal folytatták: At Night, M, Play for Today, A Forest. "Hibátlan. Az ember nem a saját ereit akarja felnyiszálni, mint 2002-ben, hanem a szomszédjáét" - mondta erre az egyik ismerősünk.

Az igazi bulit azonban a végére tartogatta a The Cure. A harmadik visszatapsolás után megengedték, hogy levezessük a feszültséget, hogy ugráljunk, táncoljunk.

Robert Smith, aki amúgy nem egy showman, nem egy Mick Jagger vagy Billy Idol a színpadon, kicsit bohóckodott is. Bár az elején fájós hátú öregembernek tűnt, akit a csúz gyötör, ahogy szépen haladt előre a maga tempójában a koncert, úgy vált a szemünk láttára azzá a kissé introvertált, érzékeny sráccá, akinek ezt a sok, időnként bonyolult képekkel mesélő csodálatos megzenésített verset köszönhetjük.

A koncert végére ismét megállapíthattam, hogy nem mi öregszünk. Nem a zenekar, és nem mi, a közönség tagjai. Hanem a kedvenc zenéink. Hihetetlen, hogy a jó zene és a jó koncert mennyire fiatalon tudja tartani az embert. Még akkor is, ha másnap leszakad a háta attól, hogy 3 órát állt a színpad előtt.

thecure4


KÖVESS MINKET: