dragakoves_nyitokep
10 drágakő, amely ritkább a gyémántnál
A Föld legritkább ásványait kevesen tudnák fejből felsorolni. Most bemutatjuk őket.
Szeretlek Magyarország
2015. március 11.

A gyémánt gyakori drágakőnek számít - még a gyertya lángjában is részecskéinek milliói találhatók. Ám a nála ritkábbakat kevesen tudják megnevezni. A Föld legritkább drágakövei közül mutat be összesen tízet az iO9.com.

10. Painit

2005-ben a Guinness Rekordok Könyve a painitet a világ legritkább drágakövének nevezte. Első ízben egy brit ásványtan-szakértő, Arthur C.D. Pain fedezte fel Mianmarban, Burmában az 50-es években. Ezt követően évtizedekig csak két, hatszögű kristály-szerkezetű darab létezéséről tudtak; 2005-ben még kevesebb, mint 25 példányt tartottak számon belőle.

Ma már a painit nem számít annyira ritkának. Azóta több helyszínen találtak ilyen kristályokat és azok töredékeit az eredeti, mianmari lelőhely környékén és más burmai vidékeken is.

gyemant10

9. Alexandrit

Az alexandrit szó szerint sokszínű – a kapott fénytől drasztikus különbségek jelenhetnek meg a színében attól függetlenül, hogy milyen szögből nézünk rá. Azokat a drágaköveket, amelyek változtatják a színüket, ha forgatjuk őket, pleokroikusnak nevezzük. Az alexandrit erősen pleokroikus, ám még akkor is más színt vesz fel, ha mesterséges fényben nézünk rá. Napfényben kékeszöld, míg az izzó fénye alatt pirosas lila színű.

Az alexandrit a smaragddal azonos drágakő-családba tartozik. Színváltoztató tulajdonságát (és a ritkaságát is) rendkívül kivételes ásványianyag-összetevőinek köszönheti, tartalmaz titániumot, vasat és krómot is.

gyemant9

8. Tanzánit

Szakmai körökben gyakran elhangzik, hogy a tanzánit körülbelül 1000-szer ritkább a gyémántnál. Mivel csak a Kilimandzsáró előhegységeiben található meg, és ott is csak erősen korlátozott mennyiségben, ez talán annyira nem is meglepő.

Az alexandrithoz hasonlóan a tanzánit is több színben mutatkozhat meg a kristályszerkezete és a rá eső fény függvényében. A fenti képen balról jobbra láthatjuk függőlegesen polarizált, nem polarizált és vízszintesen polarizált fényben. Színváltoztató tulajdonságát leginkább a magas vanádium-ion tartalma okozza.

gyemant8

7. Benitoit

A markáns kék színben pompázó kő – ahogy a neve is mutatja – a kaliforniai San Benito folyó vizében található, ez az állam hivatalos drágaköve. Korlátozott mennyiségben ugyan, de találtak már Arkansas és Japán területén is, ám rosszabb minőségben.

A benitoit egyik legszuperebb megkülönböztető jellemzője, hogy gyönyörűen pompázik UV-fény alatt. Az ezredforduló környékén fedezték fel, de azóta sem jött rá a tudomány, hogy minek köszönheti a színét és a fluoreszkáló tulajdonságát.

gyemant7

6. Poudretteit

Ennek a típusnak először a 60-as években bukkantak a nyomára Kaliforniában, de 1987-ig nem ismerték el hivatalosan új típusú ásványi anyagnak. Annyira ritka, hogy kevés valószínűséggel vehet bárki is ilyet a kezébe.

gyemant6

5. Grandidierit

Ez a kékeszöld színű drágakő szinte kizárólag Madagaszkárban található meg. Pedig az első, csiszolt darab Srí Lankáról származik. Az alexandrithoz és a tanzánithoz hasonlóan ez is pleokroikus – a kék, a zöld és a fehér fényt tükrözi vissza.

gyemant5

4. Vörös gyémánt

Igen, ez valójában szintén egy gyémánt-fajta, de az átlagtól eltér, mivel a gyémánt sem csak egy színben létezhet. Mégpedig a leggyakoribbtól a legritkábbig a következőkben: sárga, barna, színtelen, kék, zöld, fekete, rózsaszín, narancssárga, lila és piros. Tehát nagy valószínűséggel azok a gyémántok, amelyeket a helyi ékszerésznél láthatunk, még a drágakövek kategóriájába sem esnek bele.

Hogy megértsük, milyen ritka a vörös gyémánt, gondoljunk bele, hogy a legnagyobb számon tartott darab mindössze 5.11 karátos, tehát körülbelül egy grammot nyom. Hagyományosan a legnagyobb gyémántok 500 karát körül vannak.

gyemant4

3. Muszgrávit

Először 1967-ben, a Musgrave nevű legelőn találtak rá Dél-Ausztráliában, de korlátozottan fellelhető Grönlandon, Madagaszkáron és az Antarktiszon is. A legelső példány, ami elég nagy volt ahhoz, hogy formára vágják (ilyen például a képen látható darab), 1993-ban bukkant fel, és 2005-ig bezárólag csak nyolc ehhez hasonlót találtak.

gyemant3

2. Jeremejevit

A 19. század végén Szibériában fedeztek fel először drágakő-minőségű (olyan ásvány, amely elég nagy és „tiszta” ahhoz, hogy formára vágják) jeremejevit-kristályt,de azóta korlátozott számban rábukkantak Namíbiában is. A fenti képen egy különleges formájú, a legritkábbnak számító jeremejevit látható.

gyemant2

1. Vörös berill

Más néven "vörös smaragd". Az 1904-ben felfedezett drágakő kémiai összetétele közel áll a smaragdéhoz és az akvamarinéhoz is, de mindkettőnél ritkább. Színét a benne található mangán-ionoknak köszönheti.

A vörös berill legális kereskedelme Utah és Új-Mexikó államokra korlátozódik, és kiugróan drága a bányászata. Ehhez hasonló minőségű rubinfajták nagyságrendekkel könnyebben hozzáférhetőek, úgy, hogy maga a rubin is egy igen ritka drágakő. Ebből következik, hogy a vörös berill ára karátonként körülbelül tízezer dollárra, vagyis .

gyemant1

Forrás: io9.com


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!